Nagyon régi időkre visszanyúló „üveges” nagyvállalkozói család Deák Attiláé. Az üzletember üknagyapja a XIX. század­ban tulajdonosa volt a bükkszentkereszti üveghutának, majd a második világháború előtt a nagyapa szintén kereskedő volt Miskolcon.

Ráadásul éppen azon a telephelyen, ahol a mai Észak Üvért egyik főhadiszállása van, és dolgozott a rendszerváltás előtt igazgatóként Attila édesapja is. Szóval a vállalkozói tradíciók, a miskolci kötődés erős, így nem meglepő, hogy Deák Attila, némi nagyvállalati kereskedelmi tapasztalattal a háta mögött, 26 évvel ezelőtt önálló vállalkozást alapított, mindjárt rész­vénytársasági formában. Pedig ez 1993-ban nem volt gyako­ri, de már akkor is úgy gondolta, hogy tőkeerős üzlettársak nélkül még a legtehetségesebb vállalkozó sem megy sokra.

Mellé, ma úgy mondanánk, üzleti angyalok szálltak be anno, és a kezdetektől fogva igen szigorú pénzügyi elvárásokat tá­masztottak a fő alapítónak. Attila azonban ezért kifejezetten hálás volt, hiszen így már viszonylag az elején a piacból, és nem pedig nagylelkű mentorokból kellett megélni.

Így fordulhatott elő az is, hogy már nagyon korán, az indu­lás után 2-3 évvel rátaláltak egy erősebb, stabilabb jövedel­met hozó profilra.

Kezdetben ugyanis kizárólag lakossági üveg- és porce­lánárut értékesítettek. Ám a kiskereskedelem hamar nagy­kereskedelemmel is kiegészült, amikor a sajószentpéteri öblösüveggyár befektetői lettek. Ők is német és amerikai cé­gek termékeit kezdték forgalmazni. A befektető az Owens- Illinois volt, amely cég az orosházi öblösüveggyár után a sajószentpéterit is megvásárolta. Mivel ez idő tájt Észak-Ma­gyarországon az Észak Üvért volt a legnagyobb szállító, így hamar megtalálta őket a konzervipar, illetve az egyre na­gyobb palackozási igényű Egri és Tokaji borvidékek szőlős­gazdái, nagyobb pincészetei.

Ezek közül is az előbbi üzletág nőtt a legnagyobbra. Bár a la­kossági porcelán- és üvegáru-kis- és nagykereskedés a mai napig megvan, az üzlet fő húzóerejét a konzervipar és a ma­gyarországi hipermarketláncok adják. Ez utóbbival ugyanis a lakossági üvegáruk kapcsán kezdettől megvolt a jó kapcso­lat, így ez sokat segített, amikor a konzervipari üzlet beindult.

Itt egészen egyedi modellt honosítottak meg. Kezdetben, még az 1998-as orosz pénzügyi válság előtt, egyszerűen szál­lították a befőttes- és más konzervipari üvegeket, a gyárak pe­dig átvételkor fizettek. Csakhogy az orosz piac összeomlása miatt egyszeriben szinte az egész magyar konzervipar fize­tésképtelenné vált, így egy kényszer szülte megoldást kellett bevezetni. Az üvegáruért cserébe kész konzerveket kaptak, amit később maguk értékesítettek. Éppen az említett lakos­sági üvegárus-tapasztalatok, kapcsolatok révén, az akkoriban felpörgő szuper- és hipermarketláncokba.

Persze ma már nincs klasszikus barter, de nagy vonalak­ban e kényszer szülte megoldás alapján épült fel az azóta is igen sikeres üzleti modelljük.

Ma viszont már nemcsak a csomagoláshoz használt üveg­árut és kiegészítőit, hanem komplett csomagolási megol­dásokat szállítanak a konzerviparnak. Egy konzervgyárnak ez nagy könnyebbség. Nem csupán azért, mert a csoma­golással nincs gondja, hanem azért is, mert egy-egy nagy mennyiségű megrendelésből megmaradó „felesleget”, pontosabban többletet az Észak Üvért átveszi, és vagy valame­lyik hipermarket saját márkás termékeként, vagy pedig im­már saját, Premiko márkaneve alatt címkézi, értékesíti. Azaz a tartósítóipari nagyvállalatoknak nem kell a kis fennmaradó mennyiségek kockázatával számolni.

Az 1998-as orosz válság hozta lehetőséget tehát reme­kül kihasználták, bár tíz évvel később, a globális pénzügyi krízis megint megrengette a középvállalattá serdült miskolci céget. Ekkor is a fizetésképtelenség számos esete tizedelte a hazai konzervipart. Deák Attila vállalata lényegében érde­mi hitel nélkül vágott neki a válságnak, és bár nagyon nehéz egy évet éltek meg, a sorra kidőlő konkurensek miatt végül 2008 is csak egy újabb lehetőséget jelentett a miskolci válla­lat életében. Bár a lakossági üzletág megmaradt, az iparnak szállító konkurencia meggyengülése jól jött a konzervipa­ri üzletágnak. Olyannyira, hogy a már említett Premiko már­ka megalkotásába és bevezetésébe is ekkor, 2010-től fog­tak bele.

Az utóbbi években a 4 milliárd forintot is átlépte az árbevé­tel. A 2017-es kis visszaesés is annak volt köszönhető, hogy az orosházi üvegkemence meghibásodott, importból pedig nem tudták az összes kiesést pótolni. De ez már nem okozott akkora gondot, mint 2008 táján az a multi, amelyik 300 milli­ónyi árut megrendelt, majd visszamondta, így az éppen ak­kor maradt a nyakukon, amikor negyed- és ötödáron kerül­tek a piacra a bedőlt gyártók üveges készárui.

Ma persze jól fut a szekér, legfeljebb a munkaerőhiány je- lenthetne gondot. De szerencsére előre gondolkodtak, je­lentős beruházással teljesen automatizált készáru-csomago­ló gépsort állítottak üzembe, így ez most jelentős verseny­előnyt biztosít számukra. És persze sok tervük is van, például Budapesten szeretnének egy nagykereskedelmi raktárral erő­síteni. Már csak azért is, mert az elmúlt években százmilliókat költöttek a minőségbiztosításra.

Természetesen a társadalmi felelősségvállalásról sem feledkeztek meg: Attila 15 éven át kosárlabdázott, ma pedig cége és ő a diósgyőri női kosárlabdacsapat egyik fontos tá­mogatója, illetve társadalmi munkában a magyar focivilág­ban is fontos pozíciót tölt be az üzletember. A kereskedésben évente 6000 kamionnyi üvegáru fordul meg. Ha ezek egymás után haladnának az úton, 100 kilométer hosszú lenne a sor. „Teljes elkötelezettség a vevoi elégedettség iránt"